Miért álltunk sorban a hetvenes években?


Ekkor már nem azért, hogy valami legyen az asztalon, hanem ami az asztalon lesz, az jobb, több, finomabb, különlegesebb legyen. És a használati tárgyak is jó minőségűek legyenek.

A hatvanas-hetvenes években is álltunk sort kenyérért, de nem azért, hogy jusson, hanem meg olyan helyre jártunk, ahol jó kenyeret árultak, így a fél település oda szokott.
Álltunk sort déli gyümölcsért, mert nem volt, csak időnként. Ha ismeretség volt, akkor gyakrabban jutott, ha nem volt, akkor azért ünnepek környékén lehetett szerezni egy-két kilót. De akkoriban gyengeelméjűként kezeltük volna azt, amelyik azt mondja: 2-3 naponta venne pár kiló banánt. 
Ellenben téli szalámiért - abban az időben így hívták a Pick, vagy Hercz szalámit - ha érkezett, ára ellenére sor állt. Persze nem kilószámra vették, de pár dekát időnként - egy hónapban egyszer, vagy ritkábban - mindenki megengedhetett.
Ugyanígy kellett sort állni Gyulai, vagy Csabai kolbászért. Ha szerencsés voltál, akkor vihettél egy kilót is. 
Voltak kolbászok, voltak töltelékáruk, és nagyítás nélkül mondom, hogy jobb minőségűek mint manapság. Egy dolog biztos: A parizer ehető volt, a Zalahús nagy része is hús volt, láthatóan mégpedig. De azért egy kis flanc időnként az időben is jól jött, ezért volt időnként a kis gyulais, vagy téli szalámis "kilengés".
Aztán voltak időszakok, amikor hatalmas sorok kígyóztak a boltok előtt.

Mindenki tudta, hogy január 1-én, és még valamikor félév táján áremelkedések lesznek - ez már  hetvenes évek - ilyenkor amiről fülest kaptak, azt otthon felhalmozták, amennyire lehetett. 
Hús árának drágulásakor a családok lesütött húst, és sütni való kolbászt készítettek. Megvették még a húskonzervet is, pedig akkoriban még ettől idegenkedtek. 
Ha drágult a cukor, akkor bizony 20-30 kilós tartalékot képeztek a kamrában. Lisztből kevesebbet, hisz annak a szavatossági ideje rövidebb volt. Ugyanígy nem lehetett felhalmozni az olajat, a paprikát. 
De a zsírt igen. Úgyhogy mikor drágult az olaj, akkor egy ideig inkább zsírt használtak az emberek.
Aztán volt, amikor drágult a sertés, áttértek az emberek a csirkemellre, szeletelve onnantól készítik a rántott húst belőle. 
Nagyanyám még levágta egyik felét, másik felét, és kirántotta. De volt úgy is, - mivel akkoriban még nem voltak elefánt méretűek a csirkék - hogy egyben rántotta ki az egészet. És átsülhetett. 
Ha sort látott az ember, akkor automatikusan odament, és megkérdezte, hogy mi érkezett? Hisz lehet, hogy őt is érdekelte. 
Ha akart színes tévét, akkor azért állt sort, ha népszerűbb bútorért, akkor annak az előjegyzéséért...
Eleinte minden újdonságot így kellett beszerezni, de ez már teljesen más volt, mint az ötvenes évek, mert nem kellett, nem volt muszáj, egyszerűen megtehette, hogy beáll a sorba, hogy megvegyen olyasmit, amire épp fáj a foga. Még másképp, meg más arányokban mint manapság, de lényegesen jobb volt akkor már a világ, mint tízegynéhány évvel azelőtt. 



Fotó: Fortepan/Péterffy István