Mi volt a nőnapi virág régen?


Első körben egy nem virág-téma, de a képen ott van, úgyhogy nem árt rácsodálkozni. 
A fiatalember háta mögött látható egy elültetett facsemete. Na, így kell ültetni egy fát, szép, régi módszer, ráccsal körülvéve a töve, van bőven hely a növekedésre, és a rács miatt - ugye nem bebetonozva van, és még aszfaltozva is, hogy tuti biztos legyen, hogy befülled és még vízhez sem juthat... A rács hagyja szellőzni a gyökér feletti részt, és locsolható rendesen. Nincs akadálya a növekedésnek... 
De térjünk vissza a tárgyra: mi volt a nőnapi virág régen...?
Ha hűvösebb időket éltek, akkor csak hóvirág - akkoriban még lehetett gyűjteni, árulni, senki sem szólt érte. 

Ha enyhébb idők jártak,  már volt ibolya is. Ezeket árulták az utcai árusok, 1-2 Ft-ért. 
Sok mindentől függött az ár. 
Milyen volt a felhozatal, közel, s távolban volt-e másik árus, reggel volt, vagy délután, és milyen fifikás vevővel hozta össze a sors az eladót...
Jövedelemkiegészítés volt, ezt nem csinálták módosabb emberek. Sok munka volt vele. Kimenni a lelőhelyre, szedni, leveleket is szedni hozzá, csomózni még frissibe, utána pedig bekutyagolni a városba, vagy buszozni, és naphosszat ácsorogni, kérdezgetni, nem kell-e. Ezt a részét nem mindenki tudta csinálni, az eladáshoz érzék kell... 
Gyerekként meg lehetett venni forintért is csomóját. Ha elrebegted, hogy édesanyádnak, nagymamádnak veszel csokrot, akkor szinte biztos volt, hogy olcsóbban megkaptad. Akkoriban valahogy az emberek még lágyabb szívűek voltak, nem feltétlenül csak a pénz hajtotta őket. 
Egy csokorban - bár sokan úgy emlékeznek,hogy csak pár szálat kötöztek egybe - egész szép kis mennyiség, nagyjából 20 apró virág volt összekötve. És bár nem volt illata egy szem sem, maga a látványa mindent megért. Hisz tudtuk, hogyha hóvirág van, akkor visszavonhatatlanul érkezik végre a tavasz.
Abban az időben ha mást nem, de egy csokornyit ebből, vagy egy-két szálat más virágból biztos kapott minden nagyi, anyuka, kislány, akár már egyévesen is. Ez teljesen természetes volt. 

Tanárnő, takarító, igazgató, boltos, a munkahelyen, de otthon is számíthatott rá biztosra, hogyha mást nem is, de virágot biztos kap. 
Manapság vannak, akik még próbálják életben tartani a szokást,  de valahogy már nem él. Nem úgy él, mint akkoriban. 
Csupán csak a megemlékezés, ami nem csak annyiból állt általában, hogy sorszámra átadjuk a virágot, hanem egy kis körülugrálást is tartalmazott. Egy kis ünneplést. Aznap minden picit más volt...

Fotó: Fortepan/Bojár Sándor