Melyik régi filmből való ez a filmkocka?

1948-ban készült egy fekete-fehér magyar zenés vígjáték Keleti Márton rendezésében Gábor Andor operettjéből, ami szó szerint milliókat ültetett a nézőtérre, hisz csak mozikban 10 millióan látták, ami Magyarországon hatalmas nézőszámnak számít.  Így a Mágnás Miska minden idők legnépszerűbb mozifilmje Magyarországon. 
A történet egy vasútépítés terve körül forog, hisz Baracs István vasútépítő mérnök, akit Sárdy János alakít szülőfalujában vasutat akar építeni, de a mérnök a helyi nagybirtokos felé akarná vinni a síneket, nekik pedig ez nem tetszik. Így aztán a mérnököt kiutasítják házukból, pedig a vásárban a gróf lányával is megismerkedett, sőt bele is habarodott. 
A mérnök azonban nem tesz le tervéről, ezért lovászát, Miskát álruhában Korláthy grófként mutatja be a társaságnak, és megbeszéli vele, hogy megpróbálja elintézni, hogy mégis a falu felé építhesse meg a vasútat.  Marcsa, Miska szerelme lesz aztán rövid ideig Eleméry grófnő, így aztán szépen kikarikírozzák az úrhatnámságot. 
Aztán persze megérkezik a valódi Eleméry gróf, aki a mérnök mellé áll, úgyhogy - mint minden normális operettben - minden szépen elrendeződik, minden jóra fordul, és mindenki elnyeri méltó jutalmát, vagy büntetését...

Miskát, a lovászfiút az akkor 29 éves  Gábor Miklós alakította, a mérnök Sárdy János volt. Marcsát, a szolgálólányt Mészáros Ági formálta meg felejthetetlenül, a grófék lánya pedig Németh Marika, a kor ifjú, fölöttébb tehetséges primadonnája volt. 

Pixi és Mixi grófot a két Latabár fivér játszotta el, a nagymama pedig a felejthetetlen Gobbi Hilda volt. 
Csupa hatalmas név szerepelt még a filmben, mint Sulyok Mária, Pécsi Sándor, Lehotay Árpád, Kemény László, Tompa Sándor, Pethes Sándor, Keleti László, Fónay Márta, és Bárdy György. 
A darab ősbemutatója amúgy még 1916-ban volt a Király Színházban. A főszerepet akkor a Latabár fivérek édesapja, Latabár Árpád játszotta. 


Fotó: Mafab.hu, mupa.hu, https://videa.hu/videok/film-animacio/magnas-miska-1949-bJB4sH4tbAMGzZSk