Máig ő legeredményesebb férfi úszó olimpikonunk


Budapesten született 1967. június 3-án, négyszeres olimpiai bajnok úszónk, sporvezető.

1975-ben kezdett komolyabban úszni az Újpesti Dózsában, aztán majd 91-től a Budapesti Rendészeti SE, majd a Sport Plusz OTP versenyzője lett. 
Napi több mint 7  órát töltött edzéssel.
Három szemműtéten esett át pályafutása során, még a nagy sikerek előtt, egy régi hógolyó találat lehetett a háttérben, levált a retinája.  
9 éven keresztül volt - 1984-től - a magyar válogatott tagja, már az 1984-es olimpián való részvételre is komoly sansza volt, de a bojkott miatt lemaradt. Így 2 olimpián vett részt, 1988-ban Szöulban, majd 1992-ben Barcelonában. Mindkétszer 2 aranyérmet nyert, 200, illetve 400 vegyesen. 
Ez a csúcs itthon máig megdönthetetlen, ő a legeredményesebb magyar férfi úszó az olimpiákon.
Világbajnok négyszer, Európa-bajnok nyolcszor volt, sok világ-, és Európa-csúcs fűződik a nevéhez. 
Hatalmas teljesítmény volt tőle, hogy 200 méter vegyesen ő volt az első a világon, aki két percen belüli időt ért el. 
Míg olimpiai és világbajnoki sorozata tartott, addig vegyes úszásban nemzetközi szinten egyáltalán nem talált legyőzőre. 
Nevelőedzője Korényi Olga volt, később Széchy Tamás, a legendás edző tanítványaként versenyzett. 
Ötször volt az év sportolója, 1991-ben ez európai szinten is sikerült. 
Rendkívül zárkózott, az újságírókat, fotóriportereket  nem engedi szívesen közel magához. De ez nem kivételezés velük, egyszerűen zárkózott ember, sokan vagyunk így. 
Jelenleg sportvezető, és fiatalokkal foglalkozik. 

FOtó: Pinterest, Blikk