Ha kilyukadt a zokni, harisnya, akkor Mama félrerakta...

Aztán mikor összegyűlt egy jókora adag, akkor szépen elővette, és "unalmas perceiben" (ezt ő mondta így) megstoppolta.
Elővette varródobozát, előkereste az ahhoz a harisnyához legjobban passzoló cérnát, befűzte a tűbe, se nem túl hosszúra, se nem túl rövidre. Azt magyarázta, azért nem szabad hosszúra fűzni, mert a mesebeli ördögfióka is úgy járt, hogy lustasága miatt ki-be kellett ugrálnia az ablakon varráskor, mert túl hosszú volt a cérna. 
Elővette a stoppolófát, felhúzta rá a harisnyát, és kezdődött a számomra idegölő, neki állítólag megnyugtató művészkedés. 
Körbevarrta a kilyukadt részt, aztán pedig mintha szőne, először elkészített az összes balról jobbra menő szálat, majd fordított egyet a munkán, és átszőtte keresztbe az egészet művészien. 
Biztos sokat csinálta, mert még az egész nagy lyukakat is nagyon szépen bestoppolta.
Akkor még pamut, és gyapjúzoknik, és ugyanilyen harisnyák voltak, amikor ő lány, majd fiatalasszony volt, sok később használatban lévő cipőbe való még abból a korból volt... 
Mondta is mindig: Ez az a zokni, amit Papa az esküvői öltönyéhez vett, ezt meg akkor vettük, amikor anyád még iskolás volt, neki is kellett, egyszerre vettünk mindenkinek. 
Azt nem mondom, hogy nem látszott rajtuk a koruk, de még dolgozni elment... Úgy voltak vele, hogy amíg alul teljesen tönkre nem megy, hogy már kényelmetlen benne a járás, vagy egyik lyuk öleli a másikat, addig nem dobják ki. 
Pontosabban még akkor sem, mert ezeket a kiszuperált harisnyákat, zoknikat használták cipőkrém felkenésére, vagy épp a fényesítésre a puhábbakat. 
Ma meg ha lyukas lesz a pár egyik fele - mehet a szemétbe.  Se idő, se energia nincs ilyesmire, meg úgy van vele az ember: minek...? 

Fotó: Fortepan/Magyar Bálint