Ez az asszony mit csinálhat?

 Épp befejezte az egyik legfáradságosabb háztartási munkát, a mosást. Hisz nem volt mindig automata, sőt még keverőtárcsás mosógép sem. 
Ez a vászonnemű tisztításának hagyományos, befejező tevékenysége, a szárítási folyamat. 
A vászont még a múlt század elejéig is lúggal mosták. A lúgot vagy vették, vagy fahamut használtak. 
Nem volt könnyű tevékenység. Egy lúgozó kádat lábra állítottak, alá tettek egy vödört, vagy edényt, ami a kifolyó lúgot majd felfogja.  A szennyes ruhát belerakták, erre pedig durva szövésű vásznat terítettek, és ebbe került az átszitált fahamu. A ruhára forró vizet öntöttek, a lúg így átjárta a ruhát, majd alul kifolyt a vödörbe. Ezt aztán ismét felforrósították, és ismét a fahamura öntötték.  Ezt a lúgozást lényegében egész nap kellett végezni, hogy végül szép tiszta legyen a ruha. 
Ha ezzel megvoltak, akkor patakban, folyóban, de mindenképpen bő folyóvízben mosósulyokkal verték ki a lúgot, közben gyakran vízbe mártogatva a ruhát. Ezt addig kellett végezni, míg a ruhából szürkés lé folyt ki.  
Ha már szép tiszta volt, akkor kiütögették belőle a vizet mángorlóval, aztán pedig napra terítették. A legjobb volt, ha fektetve, mert akkor nem képződött rajta gyűrődés, de ezt ház körül nem nagyon lehetett megtenni. Ahol nagy földek voltak, mezők, ott viszont sokszor a füvön szárítottak, főleg nagyobb méretű vásznakat. 
Ez már csak azért is hasznos volt, mert a napsugár természetes fehérítő, így a napon való szárítás fejezte be, és egyben segítette ezt a fáradságos munkát. 

Fotó: Omnia, Indafotó