Az egyedüllét nem magány

...Mondogatta annak idején a szomszéd néni, és persze tartott tovább a mondóka...
- Az Uram  már a túlvilágon vár engem 10 éve, de még mindig itt van velem, a lelkemben. Az a lényeg... Ha baj van, akkor hozzá fordulok, vele beszélem meg amit kell... 
No, nem hangosan persze, mert akkor azt hinnék, már teljesen elment az eszem. 
Hanem ránézek a fotóra, ami ott, a kredenc üveglapjai közé van csúsztatva, aztán tárgyalunk egyet. 

Néha kimegyek hozzá a temetőbe, de csak azért, hogy rendbe tegyem a sírt. Ne gazosodjon, mert erre fele könnyen megszólják az embert. 
Viszek pár szál virágot a kertből, hogy legyen az is friss, így aztán nem érheti szó a ház elejit. Én is odamegyek majd, de addig itthon tárgyalunk...
Miért lennék magányos? Ott van a lányunk, aki a szomszéd faluban lakik, meg a fiunk, aki Pesten. Időnként jönnek, akkor már egy héttel előtte készülök a fogadásukra. Amúgy meg hol ez hív, hol az. Beszélünk épp eleget. Tudok mindenről mi történik velük, én is elmondok nekik mindent, már amiről tudniuk kell. 
Sokan dilisnek néznének, hogy nekem most az itteni család a cicám, a kutyám, meg a néhány tyúk, ja meg nyuszi, a Gyuszi, meg a Jani. Bárhová elmegyek, ők már várnak, nézik, mikor érkezek. Jobban érdekli őket, mint egy embert. Ha megjövök, akkor már loholnak elém - igen, a nyúl is a kertben, mert szabadon vannak. Két nyulam van, már öregek. Akárcsak én. 
Reggel elvégzem a dolgom, megetetem őket, megfőzök, kimosok, vagy takarítok egyet. Aztán ha kell, akkor elintézek valami ügyet. Általában úgy csinálom, hogy majd minden nap mennem kelljen valahová. Mindegy hová, csak menjek. Akár bolt, akár hivatal, orvos, vagy temető, Legyen hová készüljek. Van, mikor csak egy kiló cukorért megyek a boltba, ráérne két nap múlva is, de miért ne? Kitelik az időmből. Addig is beszélgethetek, megállítanak, hogy "Piroska néni de régen láttam, milyen jól néz ki". Aztán kérdezősködnek a családról, én meg mondom, mondom, mondom - Persze csak azt, amit azt akarom hogy tudjanak... Ez jó taktika amúgy. Ha azt akarod, hogy ne beszéljenek ki, ne rajtad köszörüljék a nyelvük, akkor mondani kell nekik valamit, de csak annyit, amennyit tudniuk lehet. Egy szóval sem többet. Így nincs min csámcsogni.


Ha telefonálós nap van, akkor délután bent teszek-veszek, mert olyankor egy kicsit be vagyok sózva, nehogy ne halljam meg. 
Ha meg tudom, hogy aznap nyugi lesz, akkor kiülök a padra jó időben, ha hideg van, akkor meg átmegyek egy kicsit szomszédolni a Marishoz - elvagyunk ketten. 
Órák hosszat eltrécselünk mindenről, ami szájunkra jön. Úgyhogy nem vagyok magányos egyáltalán. Van kihez szólnom, van mire, és miért  készülnöm. 
Nem vagyok magányos, egyedül élek. Az teljesen más. 
Magányos Lelkem csak az lehet, akinek a lelke sivár...

Fotó: Felső kép - Mohos Zsófia