Amikor a Háziúrtól féltek a legjobban


 A háború előtti gazdasági válság idején a szegények még szegényebbek lettek, és bár voltak állami rendelkezések, ezek nem igazán segítettek a helyzeten.
Ebben az időben a szegény ember - már akinek nem volt saját tulajdonú háza - a legjobban a háziúrtól félt. Hisz ő jött, vagy küldött a lakbérért, ő volt élet és halál ura.
Hisz utcára kerülni szinte egyenlő volt a halállal... ha csak nem volt néhány jóravaló ember a könyéken, aki egy időre befogadta a kilakoltatottakat.
Ebben az időben is voltak illegális lakásfoglalók, és kilakoltatásuk akkoriban is csak bírósági határozattal volt lehetséges.
De voltak olyan emberek, akik egyszerűen önhibájukon kívül voltak képtelenek a lakbért fizetni, mint például a hadirokkantak, az idős, nyugdíj nélkül vagy minimális nyugdíjból tengődők, a mezőgazdasági bérmunkások, vagy a fizikai munkások egy része.
Ők annyira minimális bért kaptak napi 11 órában, hogy jószerivel 2 kiló kenyeret vehettek rajta, nemhogy még lakbért fizessenek. A harmincas években  38 fillér volt egy kiló kenyér ára, és volt olyan bérmunkás, aki egész napi fizetségként 50 fillér és 1 Pengő közötti összeget kapott. És mellette persze ott volt a család, amit el kellett tartani.
Ráadásul a kisgyermekeseknek akkoriban sem volt könnyű, ha a háziúrnak nem tetszett a gyermekek mozgása, rohangálása, kiabálása, akkor gyorsan az utcán találhatta magát a család. 
Persze itt is meg volt a kilakoltatás menete, de akinek nincs pénze, nincs tartaléka - az nehezen talál magának más megoldást.
Így fordulhatott elő, hogy 1930-ban egy kétgyermekes családot lakoltattak ki a hidegben azért, mert a háziúr - ez esetben asszony - nem bírta a két gyermek zsivaját. Ezért aztán bírósághoz fordult, hogy megszabadulhasson lakójától, aki addig házfelügyelői posztot töltött be nála, tehát még igazándiból fizetséget sem kapott, csak lakhatást. (Így tartaléka sem lehetett másik lakást bérelni)
Mit ad az Úr...? Kinek adtak igazat a bíróságon? Természetesen a háztulajdonosnak, úgyhogy az addigi házfelügyelőnek mennie kellett. Volna. 
De nem tudott, úgyhogy egy idő után ment a végrehajtó, ment a rendőr, és kilakoltatták a családot.
Kint vacogtak a hidegben, bútoraikkal körülvéve, míg végül a környékről nem szánta meg őket két ember, és nem fogadta be őket néhány napra. Bútoraikat bevitték a kapualjba, ők pedig egy szerény helyiségben húzhatták meg magukat. Néhány nap múlva pedig a polgármester is ígéretet tett arra, hogy szükséglakást biztosít számukra...
Fotó: Pinterest, Fotóművészet.hu