Stopposok országa voltunk



Ha valaki stoppolásra adta a fejét, nagy eséllyel a rendőrök is igazoltatták

 A hatvanas évek elején egy új utazási forma alakult ki az országban, pontosabban ekkorra vált ismertté hazánkban, hogy az utazáshoz nem feltétlenül kell busz-, vagy vonatjegy, esetleg saját gépkocsi, kis szerencsével akár az egész országot - akkor még - bejárhatjuk, ha megpróbálunk szimpatikusnak, szépnek, és jónak tűnni... 

A fiatalság egyrészt már akkoriban sem volt jól eleresztve anyagilag, másrészt meglévő vagyonkáját inkább az úti célra tartogatta. A legfőbb cél a Balaton volt. 
Megtakarékoskodva a vonatjegyet egyrészt új emberekkel ismerkedhetett meg az ember, szerencsés esetben egy jót beszélgethetett, és bár kicsit később érkezett nagy eséllyel a kiszemelt célhoz, de a stoppolás hangulata, izgalma örök emlék maradt. 
Egy időben nagy bizalommal fordult mindkét fél a másik felé. A gépkocsivezetők szívesen megálltak a fiatal srácoknak, hisz legalább dagadhatott a mellük, hogy "Lám, ők már fel tudnak venni stoppost, van kocsijuk". A fiataloknak meg tetszett, hogy a sok lehetőség közül - elvégre voltak akkoriban bőven - pont őket választották. 
Egy idő után valahogy megtört a varázs. Mindkét fél részéről hallhattunk rémtörténeteket. Amikor a gépkocsivezető kihasználva, hogy egyedüli lány stoppost vett fel megpróbált erőszakoskodni, vagy az ittas fiúk, tönkretették a kocsit, vagy esetleg megpróbálták kirabolni a sofőrt. 
Úgyhogy egy idő után nagyon meggondolták az emberek, felesznek-e valakit. Általában a lány-fiú kettős még hosszú ideig nyerő maradt. Férfiak körében az egyedül utazó lány volt még sokáig a megbízható utas...

Idővel már csak városon kívül stoppolhattak, aztán pedig még jött az útellenőrző rendőrség 1976-ban. Az ő feladatuk az M7-es autópálya, és az M1 autóút ellenőrzése volt. Nekik joguk volt a stopposokat igazoltatni is, mint amúgy bárkit aki élt és mozgott. Hisz feladatuk közé tartozott az autóutakon a közbiztonság és a rend fenntartása, az ellenőrzés, a forgalom segítése. Mindez természetesen a balesetek, és egyéb bűncselekmények megelőzése miatt...
 
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr
MTI Fotó: Soós Lajos / https://goo.gl/z8XsX9
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!