Ők meg miért üldögélnek a földön?

Régen, de manapság is, ha kisebb területen termesztik ezt a növényt - ez a munka is hozzátartozott a betakarításához, feldolgozásához. 
A fotón épp a napraforgó fejeket csépelik ki. Vagyis a magot kiütik a virágzatból egy bot segítségével.
A napraforgó - bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy őshonos növény, valójában Amerikából érkezett Európába. 
Eleinte, a XVI-XVII. században kerti dísznövény volt, ritkasága miatt csakis az úri kerteké. Idővel aztán kezdett elterjedni a parasztság között is. Szántóföldön nem olyan régen termesztik, a kukorica, és a burgonya elterjedése után kezdtek hozzá haszonnövényként való felhasználásához.  Eleinte még csak a krumpli-kukorica mezsgyébe ültették szegélynövényként, időnek kellett eltelnie míg rájöttek hasznosságára. Akkor még kapával vetették, egyszer-kétszer kapálták, aztán május elején-közepén töltötték. 
Érése is tökéletes időben történt, általában a kukoricatörés, és a burgonya ásás után, semmi nem akadályozta betakarítását. Manapság már géppel vágják, csépelik, régen még egyenként vágták le a fejeket a száráról - amik akkoriban még jóval magasabbak voltak, mint mostanság - ezeket zsákba gyűjtötték, aztán vagy hazavitték, és a pajtában megszárították, vagy pedig a földön kupacba rakva szárították tovább, ha szükség volt rá. Ezután pedig a fejeket bottal csépelték ki. Ha a mag jó száraz volt, ez után lehetett vinni az olajütőbe. Ott először megpörkölték, majd pedig kisajtolták belőle az olajat.  Háztartásokban régen is használták az olajat, bár kisebb mennyiségben, mint a disznózsírt. 
Szárát, kerítésnek használták, vagy pedig virágjával együtt tűzrevalóként.  
Manapság már az új fajták lényegesen nagyobb fejűek - több szemmel - mint a régi fajták, száruk is vékonyabb. Kifejezetten gépi betakarításra tenyésztették ki.
Sokaknak kedvelt nasija... 
Fotó: Fortepan/Fortepan