A fotón egy nagyon nehéz, időigényes munkát végeznek...

Ez sem volt egy könnyű pénzkereset, mint ahogy a mezőgazdaság általában nem az.  
Valamikor régen, amikor még a fotó készült mindent kézi erővel végeztek. A palántákat melegágyba vetették magról. Először a dohánymagot földdel, vagy hamuval keverve vetették a melegágyba. Erre azért volt szükség, mert nagyon apró magról van szó. Csirázás, kihajtás után állandó gondozást igényel. Öntözni kell, szellőztetni, ritkítani. 1-2 hónap alatt nőttek meg, így április végén, május elején jött a kiültetés, ami porhanyósra eldolgozott földet igényelt. Sorhúzóbbal húzták meg a sorokat,  vagy ültetőfával, vagy kapával ültették a palántákat, melynek a már a helyét, majd az elültetett palántát is locsolni kellett.  Míg vágható lesz, háromszor-négyszer kapálták. Ha virágbimbók jelentek meg rajta, akkor azt le kellett csípni, ezt hívták bugázásnak. Ezután jöhet jó egy hét múlva az oldalhajtások törése. Ez a kocsozás. Ezekre azért van szükség, hogy a többi levél nagyobb, egészségesebb legyen, és gyorsabban érjen be. 
A leveleket éréskor egyenként törték le, nem egyszerre, hanem alulról felfele mindig csak az éretteket.  
Ezután a leveleket hazaszállították, majd meghervasztották, füllesztették, majd pedig egy nagy tű segítségével a vastag éren keresztülszúrva felfűzték.  Az ilyen felfűzött dohányzsinórt hívták pórénak. Ezeket aztán vagy napon, vagy szellős helyen, pajtákban szárították. 
Amikor kiszáradtak, akkor csomózták őket, de nem csak úgy, ahogy jött, hanem méret, szín szerint válogatták őket, szépen kisimították majd kötözték.  Ez a munka kifejezetten nehéz, és időigényes tevékenységnek számított, ilyenkor az egész család, sokszor ismerősök, barátok is összefogtak a siker érdekében.
Így adták le régen.  A dohánytermelés kifejezetten nehéz munkának számított. 
Azóta persze változott a módszer, sok dolog gépesített lett.


Fotó: Pinterest