1968-ban végezte a Főiskolát, egyik legismertebb sorozat színészünk lett


A hetvenes évek nagyon kedvelt filmszínésze, televíziós sorozatszínésze volt, és az ma is.
Sokan nem tudják, hogy "nem csak színészként" tevékenykedik, művészete sokrétű.
És azt is viszonylag kevesen tudják róla, hogy bohókás figurája mellett nagyon is emlékezetes alakítások vannak mögötte - színpadon is.
Budapesten született 1945. június 15-én,  kétszeres Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Művész, író.
Harsányi Gábor 1968-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában. Osztálytársa volt Császár Angela, Esztergályos Cecília, Szendrő Iván, Várhegyi Teréz.  Diploma után a Thália Színházhoz szerződött. Dolgozott a MAFILM-nél, majd a Nemzeti, és a Karinthy Színház tagja volt, megalapítója, és társigazgatója. 1995-től a Vidám Színpad tagja is volt. 

1971-ben eljátszotta az Egy óra múlva itt vagyok c. sorozat főszerepét, majd egy évre rá a Jó estét nyár, jó estét szerelem Kicsi görög szerepét kapta meg. Ezekkel a filmekkel, alakításokkal lopta be a tévénézők szívébe magát. 
Tett erre még egy lapáttal a Rézmozsarat vegyenek c. sláger általa előadott változata. 
Több, mint 150 színházi bemutató van a háta mögött.
Örkény: Tóték, Egerek és emberek, Svejk, a derék katona, Volpone, Rómeó és Júlia, Valami Magyarország...
Kevesen tudják róla, hogy író, és fordít is.  Írói álneve C.C.Kicker
Több játékfilmben is szerepelt, mint a Fiúk a térről, A Pál utcai fiúk, Egri cssillagok, A beszélő köntös, Gyula vitéz télen-nyáron, Én vagyok Jeromos, Hekus lettem, Kakuk Marci, Égigérő fű, Kojak Budapesten... 
Olyan tévéfilmekben szerepelt,  mint a Bors, az Őrjárat az égen, Egy óra múlva itt vagyok, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Sólyom a sasfészekben, Palacsintás király... Manapság is foglalkoztatott sorozatszínész. 
Különleges hangszíne miatt kedvelt szinkronszínész is, megszámolhatatlanul sok szinkronszereppel a háta mögött. 
Aki nézett tévég a hetvenes években  akkor nagy eséllyel a Jó estét nyár, jó estét szerelem c. film Kicsi görögére emlékszik a legjobban. Egy szakmunkás srácra, aki időtöltésként lányokat bolondít, elhitetve velük, hogy ő egy görög diplomata fia. Aztán a játék komolyra fordul...
FOtó: Fortepan/Urbán Tamás
szinhazport.24
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!