Mit csináltak falun esténként pihenésképpen unalom ellen?


 Hát kukoricát morzsoltak. Kézzel, vagy morzsolóval. 
 Nem kell persze valami ördöngős szerkezetre gondolni, egy fém lapka volt, amit a tenyerükre kötöttek. Ezt általában akkor használták, amikor még nyers volt a kukorica. Ha már alaposan kiszáradt - szinte gyerekjáték volt a morzsolása, leszemelése.
Ha a napi munka után volt egy kis "szabadidő", akkor a gazda bevitt a konyhába egy -két kosárnyi tengerit, aztán a maguk csendességében szépen lehántották. Közben megbeszélték a napi problémákat, a tennivalót, elpletykálkodtak egy kicsit, és néha régi történeteket meséltek. A munkába ha tehették bevonták a család kisgyermekeit is, közben meséltek nekik, hogy jobban teljék az idő, és a kicsi megszeresse ezt a munkát.  Így esténként előkészítették a több napra való takarmányt, és a következő nap tűzrevalója is meg lett belőle. 
Régen a kukoricát  csővel együtt szedték, aztán fosztották, vagyis a külső leveleit letépték. De sok helyütt olyan gondosan szedték, hogy a külső leveleket már töréskor le kellett húzni, óvatosan úgy törni, hogy az ne váljék le a szárról. Ha mégis sikerült, akkor össze kellett fogni, és az egyik levél mellé dugni, a szár mellé. Kellett a marhának, szerette. A gazda ezért mindenre képes volt... Ha a cső tiszta volt, nem volt rajta csuhé, jött a szárítása, majd idővel a morzsolás.